PÁRTUNK ORSZÁGOS ELNÖKSÉGÉNEK KÖZLEMÉNYE
Választási együttműködésről tárgyalt az MSZDP és az Európai Baloldal. Megszületőben a Baloldali Platform!
A ténylegesen baloldali pártok ma még a Parlamenten kívül politizálnak, de a cél, hogy a dolgozók, bérből és fizetésből élő tömegek végre az országgyűlésben is képviselve legyenek. Ennek érekében tárgyalt egymással a két baloldali párt vezetése. Hasilló László az MSZDP és Vajnai Attila az Európai Baloldal elnökei hangsúlyozták, hogy a két párt választási programja, a Kéthly Anna Program és a Vörös-Zöld Kiáltvány az egyetlen út az igazságosújraelosztáson alapuló, esélyteremtő állam létrejöttéhez.
A két párt vezetése hosszútávú együttműködésben gondolkodik, melynek első állomása a 2022. évi országgyűlési választás lesz. Január folyamán aláírják a megállapodást, melynek értelmében az MSZDP, mint jelöltállító szervezet nevében, az Európai Baloldal támogatásával indulnak el a választásokon és deklarált cél az országos listaállítás, illetve a Parlamentbe jutás.
A két párt elnöke kiemelte, hogy az együttműködésnek köszönhetően kialakulóban van a ma még Parlamenten kívüli pártokból álló Baloldali Platform, mely a szavazók számára valódi alternatívát nyújt a magukat baloldalinak nevező pártokkal szemben.
Készülünk 2022-re!
MSZDP – Szociáldemokrata Párt
Európai Baloldal – Magyarországi Munkáspárt 2006
A megállapodáshoz kapcsolódó sajtóközlemények:
A közleményt mindkét párt megjelentette az MTI Országos Sajtószolgálatán keresztül
Baloldali Platform: választási együttműködésről tárgyalt az MSZDP és az Európai Baloldal – A MI IDŐNK (amiidonk.hu)
https://www.facebook.com/mszdp1890/posts/290580083114059