2021. május 1-én pártunk a Városligetben emlékezett meg május 1-ről. Jelen voltak a valódi baloldal, ma még Parlamenten kívüli pártjai, az MSZDP, az Igen-Szolidaritás, az Európai Baloldal és a Baloldali Jövő Fórum. Kint volt három sajtó is, az ATV, a HírTV és az M1. A sajtótájékoztatón pártunk részéről beszédet mondtak:
Cséplő Dániel
Ferencvárosi alapszervezetünk elnöke, Budapesti Kampányvezetőnk és Budapest 6. evk. országgyűlési képviselőjelöltünk
és Csiszár Zsolt, pártunk elnökségi tagja
Az alábbiakban Cséplő Dániel beszédének írásos változatát adjuk közre.
,,A munka dicsősége a két fél szerződése.” Tóra
1890 május 1. jeles nap volt a magyar munkásmozgalom, a magyar társadalom szempontjából.
1890. május 1-jén szakszervezetek és egyéb munkásszerveződések együtt vonultak fel országszerte a nyolcórás munkaidő bevezetéséért.
Jelenünkben a 130 éves, történelmi Magyarországi Szociáldemokrata Párt továbbra is eltökélten harcol a munkavállalói jogokért.
Politikai tevékenységünk során arra törekszünk, hogy a fejlett európai országokra jellemző életviszonyok, munkakörülmények teremtődjenek meg Magyarországon.
Továbbra is kiállunk a munkavállalók biztos megélhetéséért, tisztességes bérezésükért, szervezkedési szabadságukért, a biztonságos munkavégzés meglétéért, a munkavállalók egészségének megőrzéséért.
Figyelemmel követjük társadalmunk, gazdaságunk fenntarthatóságát, érzékenyen ügyelve a klímaválságra, a robotizációs, a digitalizációs változásokra.
Feladatunk, hogy a munka világára vonatkozó törvények és jogszabályok a munkavállalók számára kiszámíthatóbbak legyenek, a szakszervezetek érdekérvényesítő képessége, megítélése erősödjék.
Az esélyteremtő állam megteremtése alapfeltétel számunkra. Tudatosan törekedni kell és erősíteni kell a területi, a nemek közötti esélyegyenlőséget a munkahelyeken.
A Magyarországi Szociáldemokrata Párt az a párt mely mindvégig küzdött, küzd a Nők jogaiért.
Szolidaritást kell vállalnunk azon honfitársaink felé, akik elveszítik munkájukat, pályakezdőként munkát keresnek. Az álláskeresési járadék folyósításának idejét fel kell emelni egy évre. Ezen időszak alatt lehetőséget kell adni az átképzésre, újabb piacképes ismeretek megszerzésére.
Pártunk alapprogramja a Megújuló Magyarország létrehozása, illetve a szociális demokrácia megvalósítása Magyarországon, ennek három pillére van programunkban: az önkormányzatiság, a civil, szakmai szervezetek, valamint a szakszervezetek, érdekegyeztető fórumok megerősítése.
Javasoljuk, hogy a szakszervezetek részesüljenek ugyanúgy az SZJA 1%-ából, mint a civil szervezetek és az egyházak, az állam pedig tegyen mellé ugyanennyi költségvetési támogatást!
Ezáltal nő a szakszervezetek a társadalmi támogatottsága, befolyása, a közösségekre gyakorolt hatása. A szakszervezetek váljanak a munkanélküli segély elosztóivá, a munkavállalói világ elkerülhetetlen segélyező, rekreációs szervezetévé, vagyonkezelőjévé.
Vissza kell állítani a nyugdíj és egészségügyi társadalombiztosítási önkormányzatokat!
A munkavállalókat ért 2012-es, brutálisan neoliberális munka törvénykönyve helyett az államnak egy új munka törvénykönyvében kell garantálnia a munkavállalók érdekeinek érvényesülését. Szintén meg kell erősíteni a munkahelyi ellenőrzések rendszerét, és érdemben szankcionálni kell a vétkes vállaltokat.
A 22-es kormányváltást követően azonnal hozzá kell kezdeni egy új, igazságos, modern a munkavállalót, dolgozói oldalt megbecsülő munkatörvénykönyv megvitatásának, megalkotásának.
Progresszív adórendszer visszavezetését javasoljuk, igazságos újraelosztásban hiszünk.
Orbán Viktor szerint kormánya, adminisztrációja a munkások oldalán áll, de mi tudjuk, hogy ez hazugság, tudjuk, hogy a FIDESZ-KDNP ”munkaalapú gazdasága” a multik, az oligarchák, saját holdudvara kiszolgálásáról, a munkavállalók kizsákmányolásáról, a magyar emberek kizsigerelésérő szól.
Ez így nem mehet tovább!
Orbán! Ereszd el a Népemet!
Fundamentalista szociáldemokrataként eltökélten hiszem, hogy Magyarországnak rendszerváltásra van szüksége. A korrupció azonnali felszámolása, az Orbán-bűnszervezet elszámoltatása alapfeltétele egy igazságos, erkölcsös, esélyteremtő állam létrehozásának!
Orbánnak, Mészárosnak, kiszolgálóiknak a börtönben a helyük.
A Szociális Demokráciának azonban az Országgyűlésben a helye.
130 éves pártunk büszkén nyújtja át választási programját, melyet Magyarországnak kínál. Ez a Kéthly Anna Program, melyet pártunk egykori elnökéről, 1956-os hősnőjéről neveztünk el. Hűek vagyunk értékeinkhez, tiszteljük hagyományainkat és a társadalmilag és környezetileg megújuló ország víziója méltó megvalósulása a Kéthly Anna-i örökségnek.
Eltökélt célunk megmérettetni magunkat a 22-es országgyűlési választásokon. Saját frakció létrehozása, az 5%-os küszöb elvárható eredmény pártunk számára.
A 22-es rendszerváltást követően Orbán és bűnszervezete elszámoltatása be fog következni. Visszaveszük kifosztott Országunkat, kivéreztetett Önkormányzatainkat.
Visszaveszük a 99 évre átadott Városligetet, visszaveszük az alapítványokba kiszervezet közvagyont, visszavesszük, ujjászervezzük oktatási intézményeinket, kulturális javainkat. Megszüntetjük a sport, a kultúra platformént használt szétlopását.
Honfitársaim! Magyarok!
Építsünk egy igazságos, szabad, boldog Magyarországot!
Rendszerváltást most! Hajrá szociáldemokrácia! Hajrá Magyarország!