Menü Bezárás

Az MSZDP környezetvédelmi kabinetjének szakmai állásfoglalása❗

Mészáros Lőrinc cége arra készül, hogy a kormánnyal karöltve, a gödi Samsung gyár ipari szennyvizét a megtisztítás után belekeverjék Göd város ivóvíz-hálózatába. Ennek eredményeként a város szuper ivóvíz minősége még akkor is romlani fog, ha majd az elérhető legjobb szennyvíztisztítási technológiákat alkalmazzák. De félő, hogy a tisztítás externális költségein spórolva, még csak nem is a legjobb technológiákat fogják használni, hiszen így tudnak majd nagyobb profitot elérni. Arról már nem is beszélünk, hogy a kormány nemrég szép csendben a Samsung gyár teljes területét kivonta az önkormányzat hatásköre alól és a kormányhoz rendelte azt. A gyár a város területének mintegy 20%-t tette ki. Ezek után a városnak gyakorlatilag nincs beleszólása, hogy a Samsung gyárban – fejlesztés címén – mi zajlik a jövőben.
https://444.hu/…/god-polgarmestere-attol-tart-hogy…

❌ Tudjuk, hogy a Fidesznek és holdudvarának nem a környezetvédelem a legfontosabb. Sőt. Ezt példázza a Mátrai Erőmű esete is, ami jelenleg az ország teljes szén-dioxid kibocsátásának mintegy 14%-ért felel (!), és korábban szintén Mészáros tulajdonában volt. Az egyre nagyobb társadalmi és szakmai nyomás miatt az államnak végül meg kellett vásárolnia tőle, mert tarthatatlanok voltak az Erőmű működéséből eredő sorozatos környezetszennyezési problémák (külszíni fejtéssel történő lignit bányászat, lignit égetéssel való hőtermelés, gyakorlatilag minden szervetlen szennyezőanyagra nézve határértéken felül tartalmazó szennyvíz környezetbe juttatása). Hazai és nemzetközi nyomásra a kormány úgy döntött, hogy 2025-re leszereli a fosszilis Erőművet, és átalakítja azt biomassza égetéssel való működésre. Maguktól ezt a lépést sosem tették volna meg, csak a nyomásgyakorlás érte el célját.

📍 Most sem tettek le arról, hogy a profit maximalizálás érdekében megint a környezeti és társadalmi szempontokat szorítsák háttérbe. Mészárosnak és a kormánynak a környezet ügye, az éghajlatvédelem, az ivóvíz minősége és az emberek életminősége sosem volt fontos. Csak a profit.